Kampányhivatal

Hogy ne unatkozz a szavazófülkében!

Ilyen is van..

leave a comment »

Kampányblogra olyasmit írni, hogy szavazzanak a mi jelöltünkre nem lenne valami eredeti dolog. E mellett persze ezt szeretnénk, hiszen meggyőződésből kampányolunk Olosz Gergely mellett – talán ezért esik jól, ha mások is hasonló képen látják a helyzetet.

Nem hétköznapi esetről van szó, annak ellenére, hogy egy hétköznap történt. Hajnalban a Berecki Gyorssal kellet Sepsiszentgyörgyre utaznunk valami papírt lepecsételtetni. A vonaton zömmel munkások utaztak, de akadt pár iskolás is. Az állomáson télszag és hideg volt, jól esett egy kicsit leülni meleg vonatban.

Utazás közben szóba elegyedtünk a mellettünk ülő emberrel. Körülbelül ötvenes férfi, okos arccal – törte a magyart. Mindenféléről beszélgettünk, így jutottunk el a kampányhoz. Útitársunk többet beszélt erről a témáról. Mi inkább hallgattunk, hátha valami érdekeset mond. Mondott is. A román pártokat elemezte. Mivel magyarul beszélt velünk egyáltalán nem lepődtünk meg azon, hogy nem lelkesedik sem a Nagy Románia Párt, sem a Gigi Becali féle Új Generáció Pártja iránt.

Elég hosszasan magyarázta, hogy komoly gondban van, mert nem tudja eldönteni melyik pártot voksolja. A Liberálisok szimpatikusak lennének, csak szerint nem valószínű, hogy kormányt tudnának alakítani. A Szociáldemokrata Párt az már rég nem szimpatikus, Iliescu személye miatt. A Demokratákból Băsescu még rendben van, de a többiek nem mozdítottak errefelé sokat. Szívesen szavazna ő román pártra – mondja – de az a baj, hogy Kovászna megyében ebből ritkán lett jó dolog. A bácsi azt is elmondta, hogy ő falusi, és komoly problémát jelent, hogy a fiatalok mind elmennek dolgozni „Magyarba, Olaszba, vagy Spanyolba”.

Már készültünk leszállni mikor elhangzott az utolsó mondat: „Lehet mégis a magyarokra szavazok, mert bármit mondanak a tévében itt nem úgy van, hogy megvernek csak azért mert nem vagy magyar. Azt viszont tudom, hogy amikor a magyarok is kormányon voltak akkor nálunk lett vízvezeték, csináltak sportcsarnokot, még az iskolát is felújították. A szomszédban még egy üzem is épült, igaz nem nagy, de a faluból elég sokan dolgoznak ott.”

Miért jegyeztük ezt meg? Egyszerű. Úgy gondoljuk, hogy a megye nagy problémái mindenütt ugyanazok. És a bácsinak igaza van: a magyarok jobban odafigyelnek erre a vidékre és ez a románoknak sem válik kárára.

lejegyezte: Béla

Szerző: kincsem

november 25, 2008 at 11:42 de.

Kategória: Uncategorized

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.